Ismét egy 2009-es versre hívom fel a figyelmeteket:
ÉDENKERT
Ősapa Nimród szomorúan figyel le ránk,
azt látja, hogyan marjuk egymást.
Korona és magyarság álcája alatt gyűlölet és megfélemlítés.
Emberek! Nem kívül kell harcolni,
kinek-kinek belső démonát kell legyőzni,
csak ezen a módon lehet béke bennünk, s a világban.
Míg másokat hibáztatunk, bármi legyen is az ok,
békére, boldogságra nem lelhetünk,
pedig szíve mélyén mindenki egy csoda,
csak nehéz elhinni.
Nem ezt tanultuk emberöltőkön át.
Nehéz váltani,
szívünket kitárni, sebezhetővé válni.
Pedig ez az út a szabadság felé,
a boldogságos, szépséges édenkert felé.
Előbb magunkban kell azt felfedezni,
aztán szemünk egyre több szépséget lát,
fülünk harmóniát hall, orrunk finom illatot szippant.
Ettől fogva már csak a pillanat csodája számít.
Megáldjuk mindazokat, kik még torzsalkodnak,
hiszen egyszer majd Ők is felébrednek,
rájönnek, mást, jobbat is tehetnek.
Minél többen választjuk a harmóniát, annál többen jönnek rá
mi az ő valódi útjuk.
Mindenki mindenkire hatást gyakorol,
senki nem él légüres térben,
ezért egyszer az emberek zömének nyilvánvaló lesz:
a szeretet - az igazi - mi nem kér, csak ad,
minden nehézséget szép lassan áthidal.
A régi bölcsek azt tanácsolták áldj meg mindent, mi utadba kerül.
Mindenre és mindenkire kiterjesztve ezt,
emelheted a magad és társaid rezgését,
így araszolhatunk egyre feljebb a szeretet létráján.
Mit gondolsz? Van erőd magadat legyőzni? Békességet hozni, vinni?
Bármit választasz is, sok sikert kedves felebarátom,
utazótársam e világon.
